Fibroma – Bőrgyógyász Debrecen

Keressen minket kapcsolati aloldalunkon szolgáltatásaink vagy konzultáció kapcsán!

A fibroma – Bőrgyógyász Debrecen

A bőrgyógyász Debrecen városban gyakran találkozik olyan betegekkel, akik a kellemetlen helyen kialakult fibromával küzdenek. A fibroma jóindulatú lágyrészdaganat. Lágyrészdaganatnak a kötőszövetek, az izom és a zsír daganatait nevezzük. Ezeknek szövetburjánzásoknak, három fő típusa van:

  1. Lipóma: a zsírszövet jóindulatú daganata
  2. Fibroma: a kötőszövet burjánzása
  3. Atheróma: a faggyúmirigy közelében kialakuló burjánzás, amelyben az elhalt hámsejtek és faggyú tömörül össze.

Ez a három a leggyakoribb jóindulatú lágyrészdaganat.

A fibroma kialakulása – Bőrgyógyász Debrecen

Fibróma - Bőrgyógyászat DebrecenA fibroma kialakulásának körülményei még nem bizonyítottak, a háttérben meghúzódó mechanizmusok az orvostudomány számára még ismeretlenek. De a lágyrészdaganat kialakulásában feltehetően hangsúlyos szerepe van az öröklött tényezőknek.

A fibroma első sorban a hónalj környékén, az emlők alatt, a méhben és az egyéb lágytájékakon alakul ki. Puha, barnás színű bőrkinövés, burjánzás, amely tapintásra puha. A fibromára jellemző, hogy keskeny résszel csatlakozik csak a bőrhöz, a bőr felszínén lényegében lóg. Felszíne barázdált. Bármilyen tünetet észlel magán, keresse bizalommal a bőrgyógyász Debrecen városában található magánrendelőjét. A fibroma gyakrabban alakul ki súlyproblémákkal küzdő embereknél olyan területeken, amelyek állandóan dörzsölésnek, irritációnak vannak kitéve. A fibroma néha könnyen összetéveszthető az anyajeggyel. Általában semmilyen panaszt nem okoznak és rosszindulatú daganattá sem válnak. Probléma akkor léphet fel, ha a fibroma megcsavarodik, és a csavarodással a nyélben futó erek elzáródnak. Ilyenkor a fibroma hirtelen megdagad és erős fájdalomérzetet okoz. Ennek ellenére is a fibromák leginkább esztétikai szempontból okoznak kellemetlenséget.

A fibroma kezelése – Bőrgyógyász Debrecen

A fibroma kezelése eltávolítással lehetséges. A bőrgyógyász debreceni magánrendelésén is lehetőség van a fibroma eltávolítására. A magánrendelésen való részvétel előzetes időpont egyeztetéshez kötött. Időpontot telefonon keresztül kérhet, elérhetőségeinkről honlapunkon a kapcsolat menüpont alatt tájékozódhat. Az eltávolítást bőrgyógyász vagy sebész végzi. A fibrománál leggyakrabban az elektrosebészeti úton történő eltávolítást alkalmazzák, azaz a rádiófrekvenciás eltávolítást. A rádiófrekvenciás eszköz elpárologtatja a szöveteket, sokszor nevezik ezt a módszert leégetésnek. Ezen kívül lehetőség van a bőrkinövés eltávolítására fagyasztással és sebészi eljárással történő kimetszésre is. A fagyasztásnál folyékony nitrogént használnak. A beavatkozás után a bőrkinövés pár napon belül magától leesik. A beavatkozás során a beteg először hirtelen erős hideget érez, majd lüktetést, utoljára pedig égető forróságot.

Az eltávolítás után általában nincs szükség utókezelésre , minden eltávolított tumort szövettani vizsgálatoknak vetnek alá, hogy biztosan meggyőződjenek arról a daganat nem volt rosszindulatú. A fibromára az eltávolítás után nem jellemző a kiújulás, a jóindulatú lágyrészdaganatok közül a kiújulás leginkább a lipómára jellemző.

A fibroma nem csak megjelenésünkben lehet zavaró, mivel a bőrkinövés erősen elhatárolódik és a bőr felszínén úgymond lóg, gyakran beleakadhat ruhába, nyaklánca. Ez kellemetlen, illetve veszélyes is, mivel maga a kinövés is sérülhet. Panaszaival keresse a bőrgyógyász Debrecenben található magánrendelőjét!

A fibroma eltávolítása otthon

fibroma eltávolítása otthon

fibroma eltávolítása otthon

A fibroma eltávolítása otthon nem ajánlott. Az eltávolítást az esetek legnagyobb részében a bőrgyógyász végzi, olykor sebészi beavatkozással kerülnek eltávolításra a bőrtüskék. A fibroma a bőr jóindulatú daganata, túlburjánzása. A kinövéseket azonban rendszeresen ellenőriztetni kell, mert jóindulata ellenére rosszindulatúvá válhat. A túl sok, túl erős UV sugárzástól, vagy ha sokat szoláriumozunk. Mivel a bőrkinövés elkülönül, a bőr felszínéről könnyen érheti fizikális bántalom, lóg a bőrfelszínen, bármi könnyen beleakadhat, és a sérülés hatására a burjánzás rosszindulatúvá válhat. A fibroma eltávolítása otthon krémek, ecsetelők alkalmazásával nem lehetséges. Bőrgyógyászatomon előzetes időpont egyeztetés után kerülnek vizsgálatra a bőrelváltozások. A fibroma eltávolítása otthon így nem lehetséges, a  bőrgyógyászaton elektorsebészeti úton történik eltávolításuk.

Író:

Fibroma eltávolítása Debrecen magánrendelőjében

Fibroma eltávolítása Debrecen

Fibroma eltávolítása Debrecen

A fibroma eltávolítása Debrecen városában jellemzően sebészi beavatkozással történik. A fibroma a bőr jóindulatú daganata.  Első sorban a nyak és a hónalj környékén kialakuló bőrelváltozás. Puha, barnás vagy rózsaszínes színű kiemelkedés. A fibroma kialakulásában jelentős szerepet tölt be az öröklött hajlam, de a bőrelváltozás kialakulásának pontos oka ismeretlen. Gyakoribb túlsúlyos személyeken, olyan területeken, amelyek dörzsölésnek vannak kitéve. A fibroma eltávolítása debreceni magánrendelőmben lehetséges, de minden eltávolítást előzetes vizsgálatok kell, hogy megelőzzenek. Az eltávolítás jellege attól függ, hogy a daganat hol helyezkedik el és mekkora, milyen jellegű. Minden tumor eltávolítását szövettani vizsgálat követi, hogy meggyőződjenek tényleg nem volt rosszindulatú a daganat. A fibroma eltávolítása Debrecenben lehetséges sebészi metszéssel, elektrosebészeti úton, bőrgyógyász által vagy fagyasztásos eljárással.

Író:

Fibroma eltávolítása ár

fibroma eltávolítása árA fibroma eltávolítása ár szempontjából nem sokban tér el az anyajegyek eltávolításának árától.  A fibroma a lágyrészdaganatok csoportjába tartozik, jóindulatú daganat. A kötőszövet jóindulatú túlburjánzása. A fibroma mellett jóindulatú lágyrészdaganat a lipóma, atheróma, neurofibróma, akantóma, neuróma. A fibroma eltávolításának ára attól függ, hogy hány fibroma kerül eltávolításra és milyen módszerrel. Árainkról honapunkon, az árak menüpont alatt talál részletesebb tájékoztatást. A fibroma kialakulásának pontos oka, még tisztázatlan, de az bizonyított, hogy hangsúlyos szerepet töltenek be az örökletes tényezők. A fibroma eltávolítása sebészi feladat, attól függően, hogy hol és mekkora daganatot kell eltávolítani helyi érzéstelenítéssel vagy altatással végzik a beavatkozást. Bármilyen kérdése van, akár a fibroma eltávolításának árát illetően, akár a műtét jellegéről keressen bizalommal!

 

 

 

Író:

A fibroma eltávolítása

fibroma eltávolításaA fibroma eltávolítása minden esetben a szakember feladata. Az eltávolítás történhet fagyasztásos módszerrel vagy sebészi beavatkozással. A fibroma első sorban a nyakon és a hónalj környékén kialakuló jóindulatú bőrkinövés, kötőszöveti burjánzás. Barna színű, puha kinövés. Kialakulásának pontos oka még ismeretlen, de az öröklött hajlam bizonyítottan fontos szerepet tölt be. Illetve túlsúlyos embereknél olyan területen jellemző kialakulása, amely sűrűn dörzsölésnek van kitéve. A fibroma eltávolítása egyszerű beavatkozás, minden beavatkozást vizsgálatok előznek meg. Bármilyen kérdése van, keresse magánrendelőmet bizalommal! A fibroma eltávolítása mindig attól függ, hogy mekkora a kinövés és milyen területen helyezkedik el, a jóindulatú bőrdaganatok közül ez az, amelyre nem jellemző a műtét utáni újra kialakulás. 

Író: