Bőrgyógyász Debrecen területén minőségi szolgáltatásokkal

Keressen minket kapcsolati aloldalunkon szolgáltatásaink vagy konzultáció kapcsán!

bőrgyógyászat debrecenA bőrgyógyász Debrecen területén mindenki számára elérhető. Legyen szó bármilyen típusú bőrt érintő problémáról, a bőrgyógyász Debrecenben rendelkezésre áll. A bőr egy rendkívül fontos szerv, hiszen ez a szervezet első védelmi vonala. Megóv a fertőzésektől, baktériumoktól. Azonban ha megbetegszik, előfordulhat hogy nem tudja fő funkcióit ellátni. Emellett az emberek önértékelésük szempontjából is fontosnak tartják, elfogadottan a szépséghez hozzátartozik a szép és ápolt bőr is. Vannak, akiknek ez nem adatik meg, azonban a legtöbben átesnek életük során bőrbetegségeken. Az akut vagy krónikus problémákra egyaránt megoldást jelenthet a bőrgyógyász Debrecen területén.

Író:

KOLLAGÉN INDUKCIÓS TERÁPIA

Bőrünk 75%-át kollagén alkotja. A test kollagén termelése az életkorral csökken, így       harminc éves korunk környékén, arcunkon apró szarkalábak, ráncok képződnek. A bőr elveszti fiatalságát, ragyogását lassan kiszárad, a haj meggyengül és elveszti fényét.
Az általános egészségi állapotunk, a napi gondok, betegségek, lelki válságok nyomot hagynak rajta. A helytelen táplálkozás és élvezeti szerek használatáról már ne is beszéljünk.

40 év felett lelassulnak az anyagcsere folyamatok, a bőr mirigyeinek tevékenysége csökken, a bőr elvékonyodik, zsírhiányos, dehidratált lesz.

Az erős kollagén ezen kívül nagyon fontos szerepet játszik a kötő –és támasztószövet stabilitásában is.
A kötőszöveti gyengeség következtében alakulnak ki a striák is.

A kötőszövet gyengesége lehet öröklött állapot, de a mozgáshiány, a terhesség során kialakult nagy súlytöbblet, a gyakori hízás-fogyás, hirtelen növekedés, túlzásba vitt erősítő sport is okozhat ilyen panaszt.

A szervezetben lévő kollagén termelődés stimulálásával ezeken a problémákon próbálunk segíteni.

Ennek egyik lehetősége a kollagén indukciós eljárás. A kezelés során tűket használunk, melyek mikrosérüléseket ejtenek a bőr felszínén, ami szabad szemmel nem látható és minimális érzékenységgel, fájdalommal jár.

A kezelés hatására a szervezet azonnal reagál a „sérülésre” és elkezdi gyógyítani a tű okozta apró sérüléseket. Ennek következtében beindul a kollagén és elasztin termelés, melyek a bőr kulcsfontosságú elemei.

Ez a tűs kezelés történhet dermarollerrel, illetve dermapennel.

A hatás nem azonnal jelentkezik a kezelést követően. A terápia eredményessége pár hét múlva érezhető, látható. A kezeléseket legalább három alkalommal javasolt ismételni.

 

A kollagén indukciós kezelést az alábbi elváltozások esetén javasoljuk:
striák (terhességi, elhízási csíkok) halványítására, eltüntetésére
– atrófiás hegek kezelésére
– megereszkedett, petyhüdt bőr kezelésére az egész testen
– ráncok kezelésére (különösen a száj körül és szarkalábaknál)
– tág pórusok kezelésére
– bőrfeszesítés,
– visszamaradt pattanások, vagy egyéb gyulladásosok, műtétek utáni kis besüppedésekre
– öregségi foltok

 

Kollagén indukciós eljárást dermarollerrel vagy dermapennel végezzük. 

A tűs kezelés (rollerezés, pen használata)a lézeres bőrmegújítás alternatíváját jelentheti azoknál a pácienseknél, akiknél nem végezhető lézeres beavatkozás, vagy kevesebb kockázatot vonzó, kevésbé invazív eljárást keresnek. A tűs rollerezés egy biztonságosabb alternatívát kínál, mellyel csökkenthetjük a ráncokat, javíthatjuk az aknés hegeket, a pigmentációt és a striákat.

A kezeléseket orvosi dermarollerrel végezzük. Rendelésünkön a legkorszerűbb Genosys DTS rollereket használjuk. A   hengeren 540 tű található, melyek 0.2 mm-es vastagságúak. A tű keresztmetszete gyémánt. A tű nagysága 1.5-2 mm hosszú.

A dermaroller mellett alkalmazott másik eszköz a kollagén indukciós kezelés során a Dermapen, ami a leginnovatívabb eszköz jelenleg hazánkban a bőrfiatalítás területén.

A roller több mint 500 000 mikrocsatornát képez a bőrön 5-10 perc alatt, mélyen az epidermisz barrierén áttörve, mely a leginkább gátolja a hatóanyagok felszívódását. Az így bevitt aktív hatóanyagok elérik a mélyen fekvő sejteket is, sokkal hatékonyabban, mint a felszíni alkalmazás esetében. A mikrotűs kezelés minimálisan károsítja a bőrt, nem szükséges hozzá az egészséges epidermisz eltávolítása, mely egyéb megújító technikáknál előfordul. Mivel az epidermisz ép marad, gyors a gyógyulási idő. A természetes kollagéntermelés fokozásának eredményeképpen, sokkal több kollagén képződik, így a bőr természetes módon megvastagszik.

 

A tűmérettől függően a hatások közt alapvető élettani különbség van!

A 2mm-s tűk, melyeket rendelésünkön is alkalmazunk, a bőr irharétegét sértik meg, így az ott található fibrocyták, azaz a kötőszövet termelő sejtek, elkezdik a tű okozta kis sérüléseket, lyukakat kollagénnel begyógyítani, így megindul a masszív kötőszöveti újraképződés.

Ezzel szemben a rövid, 1 mm alatti kozmetikai dermaloller tűi csupán a hámsejtréteget karcolják fel, így ez egy felületi kezelésnek felel meg. Az irharétegre, így a kollagénképződésre gyakorolt hatása nincs!

 

A kollagén indukciós kezelések az alábbi esetekben nem javasoltak:

– herpesz
– anyajegy (a kezelendő felületen)
– krónikus bőrbetegség ( pikkelysömör, ekcéma, rosacea)
– véralvadási problémák
– keloid képződésre való hajlam
– terhesség és szoptatás
– kezelést megelőző fél éven belüli gyümölcssavas hámlasztás
– érzéstelenítő krémmel szembeni allergia (lidokain érzékenység)
– különböző gyógyszerek pl. isotretinoin, véralvadásgátló szerek, aszpirin és aszpirin tartalmú gyógyszerek szedésekor
– cukorbetegség esetén